Autóbusz és teherautó parkolás

Rakodás, áruszállítás

Rakodótárcsa

A rendszámmal ellátott rakodótárcsa várakozási övezetekben lévő közúti várakozóhelyeken, 10 és 17 óra között legfeljebb 20 perc időtartamú díjfizetés nélküli várakozást tesz lehetővé a tehergépjárművek részére. A rakodótárcsát a BKK ügyfélszolgálatán a gépjármű forgalmi engedélye alapján, kérelemre állítják ki a költségtérítés megfizetése után. 

A rakodótárcsa díja és kiváltása

A rakodótárcsát a gépjármű forgalmi engedélye alapján állítják ki a BKK ügyfélszolgálati irodáján. A költségtérítési díjat az új rakodótárcsa kiállítása mellett a megrongálódott, elveszett, ellopott, illetve megsemmisült rakodótárcsa pótlásakor is ki kell egyenlíteni. 

A rakodótárcsa használata

A rakodótárcsa az etiketten olvasható forgalmi rendszámú járműre érvényes, nem sokszorosítható. A tárcsán a várakozás megkezdésének időpontját kell jelezni. A tárcsát az első szélvédő mögött teljes egészében jól láthatóan és olvashatóan kell elhelyezni. Jelzését kizárólag abban az esetben lehet megváltoztatni, ha a gépjármű elhagyja a parkolóhelyet.

A rakodótárcsa jelzését a közterületi várakozóhelyek üzemeltetői ellenőrzik. 

További információk a rakodótárcsáról

A rakodótárcsáról további információkat a BKK honlapján talál.

Tovább a BKK oldalára

 

 

Keresés az oldalon

Online Ügyfélszolgálat

Kérdése van? Intézze ügyit online! Az Online Ügyfélszolgálaton a leggyakrabban feltett kérdé-sekre azonnal választ kaphat. 

Parkolási díjtérkép

Budavári Kapu Kft. a Facebookon!

Kövesse a Budavári Kapu Kft-t a közösségi média oldalain is! Értesüljön első kézből a kerületi parkolással kapcsolatos hírekről információról.

 
Ön itt van: Kezdőoldal / Parkolás a Kerületben / Autóbusz és teherautó parkolás / Rakodótárcsa, áruszállítás