Rólunk

Zöld rendszámmal már az egész fővárosban ingyenes a parkolás

KÖZLEMÉNY

Zöld rendszámmal már az egész fővárosban ingyenes a parkolás

 

 

A Fővárosi Önkormányzat december 2-i ülésén egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámmal rendelkező környezetkímélő gépkocsik számára Budapest teljes területén ingyenes a parkolás.

 

A fővárosi parkolási szabályozásról szóló 30/2010. (VI.4.) Fővárosi Közgyűlés rendelet módosítását dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere kezdeményezte. A módosítás célja, hogy a Magyarország Kormánya által is jóváhagyott Jedlik Cselekvési Tervben foglaltakkal összhangban segítse az e-mobilitás elterjedését, kedvezményeket biztosítson a zöld rendszámmal rendelkező elektromos autóknak. Ismeretes, 2015. július 1. napjától a magyar szabályozásban is megjelent a környezetkímélő gépjármű fogalma, az ilyen gépjárművek 2015. július 1. napjától zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámtáblát igényelhetnek.

 

Az ingyenes parkolási szabályok mellett az elfogadott előterjesztés arra is kitér, hogy a Budapest Főváros közigazgatási területén belül elhelyezett elektromos töltőállomásokat a zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámmal rendelkező környezetkímélő gépjármű kizárólag a töltés idejére és csak a töltés céljára használhatja.

 

A Budavári Önkormányzat - az elsők között az országban - a zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámmal rendelkező környezetkímélő gépjárművek számára a kerület területén ingyenessé tette a parkolást és az elektromos töltést. A kezdeményezéshez azóta már más kerület is csatlakozott.

 

Budapest, 2015. december 2.

Budavári Önkormányzat

Polgármesteri Kabinet

 

Keresés az oldalon

Online Ügyfélszolgálat

Kérdése van? Intézze ügyit online! Az Online Ügyfélszolgálaton a leggyakrabban feltett kérdé-sekre azonnal választ kaphat. 

Parkolási díjtérkép

Budavári Kapu Kft. a Facebookon!

Kövesse a Budavári Kapu Kft-t a közösségi média oldalain is! Értesüljön első kézből a kerületi parkolással kapcsolatos hírekről információról.

 
Ön itt van: Kezdőoldal / Rólunk / Hírek / Zöld rendszámmal már az egész fővárosban ingyenes a parkolás