Rólunk

Fejlesztések

Közlekedési fejlesztések a Budai Várban

Várbazárhoz kapcsolódóan közlekedés-fejlesztés valósul meg, amelyet a Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése projektből lesz finanszírozva. A projekt kedvezményezettje a Budavári Önkormányzat, az elnyert támogatási összeg a 2007-13-as időszakra 6, 4 milliárd forint.  Az önkormányzat által megvalósítandó projekt célja a jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, könnyen elérhető, de gépjárműmentes Budai Vár megvalósítása a hagyományőrzés és folyamatos megújulás jegyében. 

Gyalogos közlekedés

A Budai Vár gyalogos felületeinek hálózattá fejlesztésével, a társadalmi életet befogadó, élénkítő, a városi és helyi identitást erősítő tradicionális, de ugyanakkor a XXI. századi igényeket kiszolgáló vonzó élettér jön létre. A beruházás első üteme többi között a Várbazárhoz kapcsolódó gyalogos közlekedés fejlesztését és a behajtási rendszer korszerűsítését tartalmazza. 

Az Északi Pavilonban fogadóteret, lifteket alakítanak ki, a Déli Cortinafalnál, a Vízhordó lépcső mellett pedig egy mozgólépcsőt, amely a várteraszra szállítja a látogatókat. Innen liftekkel lehet majd továbbmenni a Palota területére. 

Új mélygarázs

A beruházás figyelmet fordít arra is, hogy az egyéni közlekedők számára a Vár környezetében megfelelő parkolási lehetőséget biztosítson. Ezt a célt szolgálja a Várbazár alatt kialakításra kerülő mélygarázs, amely szintén az önkormányzat beruházásában valósul meg. 

A Vár akadálymentes elérését új liftekkel is biztosítani fogják a Gránit lépcsőnél, a Korlát utcánál és a Lovas utcai parkolónál. Az első ütemben a budavári behajtási, parkolási rendszer korszerűsítésére, illetve a térfigyelő kamerarendszer fejlesztésére is sor kerül. 

A Budai Vár kapuja

A közlekedés-fejlesztési további üteme a Lánchíd utca és Ybl Miklós tér rendezését, forgalom-csillapítását célozza. A Budai Vár kapuját képező területeken forgalomcsillapítás, parkolók kiépítése, a Várbazár-garázs közúti kapcsolatainak kiépítése történik majd. A projekt célja a keresztirányú gyalogos átjárhatóság biztosítása, a gyalogos felületek növelése, valamint új villamos-megálló kiépítése.

 

 

Keresés az oldalon

Online Ügyfélszolgálat

Kérdése van? Intézze ügyit online! Az Online Ügyfélszolgálaton a leggyakrabban feltett kérdé-sekre azonnal választ kaphat. 

Parkolási díjtérkép

Budavári Kapu Kft. a Facebookon!

Kövesse a Budavári Kapu Kft-t a közösségi média oldalain is! Értesüljön első kézből a kerületi parkolással kapcsolatos hírekről információról.

 
Ön itt van: Kezdőoldal / Rólunk / Stratégia / Fejlesztések